Ezt a nevet most találtam ki, nem tudom, hogyan is nevezhetném el úgy, hogy mindenkiben az a kép jelenjen meg róla, ami valójában Ő.

Az Élő Népművészet Országos Népművészeti Kiállításra készítettem. Volt már fürtös gyapjúból készült táskám, sálam, kucsmám, már csak egy kabát hiányzott. Annál is inkább, mert a fürtös gyapjú megjelenésében, felületében a leginkább idézi magát az állatot, prémes hatást keltve. E dolognak az a szépsége, hogy ehhez nem kell egy élő állatot feláldozni, csak „szőrét kell venni”, persze nem akármely állatét.

Kis műhely, kis méretű kabát, azért felnőtt méretre sikeredett. A gyapjú wensleydale bárány fürtjei. Puhák és hosszúak. Következzen hát néhány fázisfotó.

A kész kabátot annyira határidőre készítettem, hogy csak száradás előtt sikerült pár képet lőni róla. A kabátkát a táskával, kucsmával, sállal együtt adtam be, az együttes neve „Bárányban a városban” lett.